NEAN-KP-1-2021 kódszámú pályázat

Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület a Nemzeti Együttműködési Alap 2021.06.28-án közzétett NEAN-KP-1-2021 kódszámú „Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatás civil szervezetek részére 2021.” című pályázati kiírására benyújtott, NEAN-KP-1-2021/2-000034 pályázati azonosítószámon nyilvántartásba vett, Tűzifa beszerzés című pályázata 50  000 Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült, 100 %-os támogatási előleg formájában.

A támogatást ez úton is köszönjük!

130 éves a MÖTE

Az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül a Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület, melynek munkáját az önkormányzat is elismerte tavaly szeptemberben.

A fennállásának 130. évfordulóját 2018-ban ünneplő civil szervezetnek a Mura-menti település képviselő-testülete a „Murakeresztúrért” díjat adományozta. Megalakulása óta ez volt az önkéntes tűzoltó egyesület legrangosabb elismerése. A szervezet vezetőségének tervei közt az utánpótlás biztosítása és a 44 éves gépjárműfecskendő cseréje szerepel.

– Hogy milyen volt számunkra 2018? A feladatokkal hála Istennek, könnyedén elboldogultunk, 3 tűzesethez és 4 műszaki mentéshez kellett vonulnunk – bocsátotta előre Tislerics Antal, a Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka. – Emellett az éppen csak magunk mögött hagyott év egyértelműen a fejlődésről, nyertes pályázatokról szólt. Ezek sorában 2018 végén megvásárolhattuk az egy ideje már használatban lévő mentőcsónakunkat, mely így immáron a mi tulajdonunk lett. Továbbá 9 darab új védősisakot és egy állványcsövet is beszereztünk. A nagy álmunk, hogy lecserélhessük a gépjárműfecskendőnket, amit 2012-ben vásároltunk meglévő német partneri kapcsolatunk révén. Akkor már körülbelül 20 ezer kilométer volt a járműben, amit ugyan teljes felszereléssel kaptunk, de ezeket folyamatosan újakra váltottuk, mert eléggé avultak voltak már. S nem mellesleg: szeretnénk felújítani a szertárunk tetőhéjazatát, mert bár az objektumot nagyon sok saját munkával korszerűsítettük az elmúlt években, sajnos, a 2006-ban bitumenes hullámlemezből készült tető elhasználódott a sok napsütéstől és a nyári hőségtől, s mára elodázhatatlanná vált a felújítása. Ehhez pályázati forrást remélünk és erre fordítjuk a katasztrófavédelem által havonta az egyesületnek juttatott 170 ezer forintot is.

A murakeresztúri gárda 2017 január elseje óta önállóan beavatkozó egység, s az előírások szerint évente 4500 órányi készenléti szolgálatot kell adniuk az önállóan beavatkozó egységeknek, amit a murakeresztúriak már augusztusra elértek – ez mutatja a kollektíva elhivatottságát.

– Az egyesületnek körülbelül 40 tagja van, akik közül 18 fő végezte el az alapfokú tűzoltói tanfolyamot – tudtuk meg Tislerics Antaltól. – Többségük rendelkezik különféle kismotor (motorfűrész-, szivattyúkezelői) vizsgákkal is. Sajnos, az utánpótlás terén nincs okunk a dicsekvésre, a fiatalokat igen nehéz elmozdítani a mobiltelefon és a számítógép mellől. Érdekes jelenség, hogy régen, amikor semmink nem volt, rengeteg gyereket, 3-4 ifjúsági csapatot ki tudtunk állítani az önkéntes tűzoltó versenyekre. Most pedig, hogy van szép új szertárunk, sok-sok eszközünk, és némi túlzással, minden feltétel adott a munkavégzéshez, egyszerűen nem, vagy alig találunk érdeklődő fiatalokat.

Kápolna szentelés

2016.09.18-án szentelték fel a felújított Kollátszegi Iskola kápolnát Murakeresztúron. A rendezvényen a Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltók is részt vettek.

Autószentelés

Az új gépkocsikkal az önkéntesek mobilitása javult és ez a lakosság biztonságérzetéhez is hozzájárul

360 millió forint értékben, összesen 44 önkéntes tűzoltó egyesület nyert támogatást gépjármű vásárlására. Zala megye nagyon eredményesen szerepelt a Darányi Ignác Terv kiírásán, összesen hét kisbusz, illetve személyautó került Zalába. A már átvett és forgalomba állított járműveket Balatongyörökön áldották meg.

Alsópáhok, Rezi, Gelse, Murakeresztúr, Zalaszentiván, Sümegcsehi és a házigazda Balatongyörök gépjárművei sorakoztak fel a Jüngling Zoltán Közösségi Ház udvarán. A Renalit Traffic kisbuszokat és a Suzuki Vitarákat önrész hozzáadása nélkül sikerült megnyerniük az önkéntes tűzoltóknak. 
Az ünnepségen Manninger Jenő kiemelte, hogy Zalában szinte minden pályázó sikerrel járt. A miniszteri biztos szerint az új gépkocsikkal az önkéntesek mobilitása javult és ez a lakosság biztonságérzetéhez is hozzájárul. 
A megyében, illetve a térségben működő önkéntes tűzoltóságok közt nagyon jó viszony van. Ennek köszönhető, hogy a Murakersztúron megszületett autószentelés gondolatát felkarolta a házigazda Balatongyörök.

 Mikola Gyula, elnök, Györöki Hamutiprók Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó Egyesület:

„Én csak jót mondhatok el az egyesületekről, persze egy kis rivalizálás mindig van az egyértelmű. Versenyeken találkozunk és akkor megy egy kis piszkálódás, szurkálódás, de a másik irányába, de én úgy érzem, hogy segítik itt egymást az egyesületek.”

A járműveket a közös imádkozást követően Pawel Denisiewicz, keszthelyi karmelita rendházfőnök áldotta meg. A plébános az áldás mellett Szent Flórián, a tűzoltók és Szent Kristóf, az utazók védőszentjének közbenjárást is kérte a járművek és használóik munkájához.

Az önkéntesek által az idei évben igényelhető 400 plusz 100 millió forintos Belügyminisztériumi forrást jövőre 100 millió forinttal növelik – mondta el Kelemen Zsolt. Az Magyar Tűzoltó Szövetség alelnöke hangsúlyozta, hogy a cél az, hogy ezeknek a járműveknek a rakterét tűzoltó szakfelszerelés szállítására és tárolására alkalmassá tegyék, de árvízvédelmi utánfutókra is lehet majd pályázni.

Kelemen Zsolt,  alelnök, Magyar Tűzoltó Szövetség:

„Az az elképzelése a tűzoltószövetségnek az Országos katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, hogy mind a kétszáz magyarországi járásban legyen terepjáró képesség, csapatszállító képesség és árvízvédelmi képesség az önkéntesek szintjén. Ha ezt elérnénk a kormányzati ciklus, az uniós ciklus 2020-as tervezési ciklus végén, azt hiszem akkor mindenki nagyon boldog lenne és ez egy reális elképzelés.”

Narr.: Az autószentelést követően a közösségi háznál felállított rendezvénysátorban baráti összejövetelt tartottak az önkéntes tűzoltók. A sült csirke mellett, hurkával, kolbásszal és babgulyással is kedveskedtek egymásnak a résztvevők.

http://kanizsatv.hu/hirek/15876/autoszenteles/

Tisztelt Látogató!

Köszöntjük a Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület honlapján

Célunk, hogy betekintést nyerhessen egyesületünk mindennapos életébe, áttekinthetőbb legyen annak működése és megismerjen egy jó közösségi életet élő szervezetet.

A további linkekből kiderül, hogy a céltudatos és sok áldozatot kívánó munkánk mellett a kikapcsolódást nyújtó programokon is részt veszünk.

Egyesületünk tiszteletreméltó múlttal rendelkezik, de a jövőbeni elképzeléseink legalább ilyen érdemeket válthatnak ki megvalósulásuk esetén.

Kívánok hasznos és kellemes időtöltést az oldal megtekintése folyamán.


Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetősége
                        

Segítünk és Védekezünk!

Honlapunk létrehozását a NEA-MA-15-M-0091 Számú pályázaton erre a célra
is elnyert összeg támogatja